Addig nyaralj, ameddig a takaród ér!

Sokan egész évben pénzügyi zsonglőrként rakosgatják élére pakolva a forintokat azért, hogy a nyári szabadság alatt dőzsölhessenek, és ne szenvedjenek hiányt semmiben (vagy majdnem semmiben). És vannak, akiknek egyszerűbb (bár drágább), ha kuporgatás helyett hitelt vesznek fel a nyaralásra.

Távol áll tőlünk az ítélkezés, ezért eszünk ágában sincsen pálcát törni sem egyik, sem a másik csoport felett. Nyaralni jó, nyaralni kell – előbb-utóbb mindenki lemerül – muszáj töltekezni.
De azért csak jobb érzés olyan takaróval takaródzni, mely a miénk, és nem lóg ki alóla a lóláb (lóláb alatt értsd: kamat)?

Nyaralj okosan, gyűjts előrelátóan a nyaralásra! 

  • Első feladatunk legyen, hogy leülünk, osztunk-szorzunk, és meghatározzuk, mennyi időre, hova futja a büdzséből a vakáción, ha fogunkhoz verjük a garast. Lehetünk nagyon szigorúak, és lemondhatunk a heti moziról, sörről, színházról, toronyóráról lánccal, ez esetben bizonyára bőkezűbben költhetünk nyáron. 
  • Kalkuláljunk be egy barátibb opciót, melynek hozadéka nem kecsegtet olyan grandiózus üdüléssel, de így év közben is csurranhat-cseppenhet a jóból. Pár napos téli wellness is remek alkalom a feltöltődésre – reális, okos kalkulációval így jut nyaralásra, még ha szerényebbre is.
  • Készíts tervet, informálódj, ahol lehet, vásárold meg előre a belépőt. Így a kosztpénzből csípsz le, nem a nyaralásra szánt összegből – észre sem veszed. Ráadásul többször kedvezményesebb ez a szisztéma, és kétségtelenül kényelmesebb, mint a hőségben kivárni a sort. 
  • Sokan gyerekes dolognak tartják a malacperselyt, pedig hihetetlenül kellemes meglepetés érhet bennünket, amikor feltörjük! Ki gondolná, hogy az apró-cseprő forintok is egész vagyonocskára duzzadhatnak!
  • Vegyük figyelembe, hogy a társaság, akivel a nyaralást tervezzük, anyagilag hasonlóképpen legyen megáldva, vagy megverve, mint mi. Kellemetlen szituációkat szülhet, ha nekik futja pizzára, nekünk meg nem – és fordítva. 
    Egészséges megoldás, ha közös főzőcskézésekben gondolkodunk. És mivel nem vagyunk összekötve, lóghatunk olykor külön is.  
  • Ha szezonon kívül foglaltok, a nyári szállás előfoglalásával jóval olcsóbban is lecsaphattok a kiszemelt nyaralóra, vendégházra, apartmanra!
  • Nem szeretnénk semmiféle befektetési tanáccsal untatni benneteket, de hadd osszam meg veletek egy ismerősöm módszerét. Ő minden áldott évben hónapról-hónapra vásárol egy-egy gépkocsinyeremény betétkönyvet, így gyűjti a nyaralásra valót, esélyt adva magának arra is, hogy egyszer nyerni is fog (még nem nyert). A betétek online is kiválthatóak, és költségmentesen, bármikor visszaválthatóak. 
  • Légy észnél! Nem kell szórni a pénzt! Inkább több nap, mint kolbász!

Ne feledd, a nyaralásban az a legpompásabb, hogy ez a legpompásabb!